Április 11-én startol az idei Construma
2018. március 29. írta: smarthome

Április 11-én startol az idei Construma

 Az építőipar az utóbbi két évben kilőtt, egymást érik a projektek, a főváros egyes kerületeiben szinte hemzsegnek a daruk. Részben ennek, részben a fenntarthatóság előtérbe kerülésének köszönhetően egyre nagyobb figyelem összpontosul az ágazatban zajló fejlesztésekre, amellyel többek között a Hungexpon április 11-15. között megrendezésre kerülő Construma is foglalkozik.

 elko_13.jpg

Találkozik a szakma és a szórakozás

Ide nemcsak azoknak érdemes ellátogatniuk, akik építkeznek, hanem azoknak is, akik felújítást terveznek – vagy egyszerűen érdeklődnek az új megoldások iránt. Látogatóként nagyon széles kínálattal találkozhatunk, mert a pavilonok csordultig lesznek a kiállítókkal, akik az építőipari tematikák, a megújuló energiák mellett a lakberendezéssel és a kertépítéssel is foglalkoznak.

Ez a néhány nap nem csak a szórakozásról szól, hiszen komoly szakmai programok is megrendezésre kerülnek – hétköznap a Magyar Mérnöki Kamara, illetve a Magyar Építész Kamara saját képzéseket tart. A hétvége azonban a nagyközönségé, a standoknál gyakorlati bemutatókkal, ingyenes tanácsadásokkal, akciókkal, valamint finanszírozási megoldásokkal várják a lelkes érdeklődőket – vagyis mindennel, ami az otthonteremtéshez kapcsolódik.

 

Okosrendszerek: gyertek és próbáljátok ki

Az iNELS fő - a kiállítás „A” pavilonjának „106A3” jelzésű – standján, 150 nm-en megelevenedik a jövő otthona. Az ELKO EP termékein, elsősorban az iNELS épületautomatizálási rendszeren keresztül megismerhetjük az életünket kényelmesebbé tévő és emellett ökológiai lábnyomunkat is csökkentő megoldásokat.

Természetesen ott lesznek az újdonságaink is: színpadra lép például az iNELS Hospitality, amely a szállodáknak nyújt kényelmes és üzemeltetési költség-optimalizáló megoldásokat. A legújabb iNELS Air nevű termékkörünket is megmutatjuk, amely elsősorban különféle IoT hálózatokon (Sigfox, LoRa, Narrow Band) kommunikáló érzékelőket sorakoztat fel.

Az IoT hálózatok célja egy közös kommunikációs platform megteremtése a tárgyak, berendezések, gépek között, amelyen nagy mennyiségű adat, viszonylag alacsony költségen, nagy távolságokba továbbítható. Tehát egy tárgyak közti kommunikációs hálózatról beszélünk, ezért is hívják ezt a „dolgok internetének”.

Az iNELS Air érzékelőinek segítségével lehetővé válik számos paraméter mérése és a mért adatok továbbítása a különböző automatizált vezérlések végrehajtása érdekében, olyan helyeken is, ahol egyébként ez problémás lenne, vagy csak ritkán lehetne rá sort keríteni (pl. a terület elhelyezkedése miatt.) A teljesség igénye nélkül fényérzékelő, füstérzékelő, mozgásérzékelő, ajtó/ablaknyitás érzékelő vagy pl. levegő minőség érzékelő is elérhető lesz a kínálatban.  

Mindegyik standunkban közös, hogy az itt látott termékeket a róluk szóló elméleti tájékoztató mellett ki is lehet próbálni – sőt, ez az elsődleges célunk.

 

Eddig nehezen képzelted el, hogyan oldható meg a fényforrások automatikus kapcsolása, a hangulatfények vagy a redőnyök szabályozása, esetleg a multimédia vezérlése? Most nem csak megnézheted, ki is próbálhatod.

 

Az ELKO-val több helyen is találkozhattok

Az ELKO EP egyébként több pavilonnál is képviselteti magát, a szolgáltatásait és termékeit bemutatva. Az előbb említett iNELS fő stand az A pavilonban kap helyet (106A3 jelzéssel), egy kistestvére pedig a G pavilonban (G103B stand).

Korábban már írtunk a LOGUS 90 termékcsaládról, amelynek megjelenésére, minőségére, illetve megbízhatóságára különösen büszkék vagyunk. Úgy döntöttünk, ezeket is kivisszük és megmutatjuk, hogyan lehet a lakásod éke egy olyan hétköznapinak látszó kiegészítő, mint a kapcsoló vagy a dugalj.

A kis gyöngyszemeket pl. az Otthon Neked felületein (G pavilon 103E, 105H) vehetitek közelebbről szemügyre, ahol a lakberendezők 10 különböző minienteriőrt, 10 különböző lakberendezési stílust hívnak életre.  Szerintünk ennél élethűbben be sem lehetne mutatni, hogyan visz új színt az otthonotokba ez a termékcsalád.

Az ELKO EP csapatánál minden évben kiemelt esemény a Construma, ezért idén egy különleges meglepetéssel készülünk a közönségnek. Társaságunk a kiállításon az iNELS standját („A” pavilon „106A3”) meglátogató, és ott regisztráló látogatók között egy 500 ezer forint értékű iNELS okos otthon-rendszert sorsol ki. A szerencsés nyertes a saját igényeihez igazított vezeték nélküli iNELS RF Control rendszert kap.

 

Érdemes megnézni a szakmai programokat

Egy szó, mint száz, ezen az eseményen egymást érik az építési megoldások, a bútortrendek és a kertépítés – a design pedig olyan elem, ami mindenhol visszaköszön. A programok közül kíváncsiak vagyunk az Év Tetője eredményhirdetésre, illetve az Otthon Neked előadássorozaton belül a sztártervezők otthonainak bemutatására – ebből úgy gondoljuk, mindenki ihletet meríthet.

A témák közül április 12-én a faipar lesz a középpontban, a fától egészen a bútorig. Ennek keretében kiemelt hangsúlyt kap a szakképzett munkaerő – és természetesen minden, az ágazattal kapcsolatos kiemelt szereplő itt lesz.

A konferencián szóba kerülnek az égetett kerámia építőanyagok, az erőforrások hatékonysága és a zöld városok is. Utóbbit szintén érdeklődéssel várjuk, hiszen a jövőben szeretnénk, ha az elképzelésen belül minél több településen szerepet kapna az az iNELS Smart City okos város koncepció.

A koncepció célja, hogy úgy tegye komfortosság az életünket, hogy mellette szem előtt tartja a környezet érdekeit. Eddig ebben Csehország van az élen, az iNELS Air termékcsaládba tartozó érzékelők nagyobb körű bevezetésével viszont hazánkban is felügyelhetjük majd például a különböző középületek energiafogyasztását, optimalizálhatjuk a közterület világítást, a parkolási-rendszereket vagy éppen a szemétszállítást.

A bejegyzés trackback címe:

https://vezerlemahazam.blog.hu/api/trackback/id/tr3613788658

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása