Csak okosan a fénnyel: a legjobb okosizzók
2016. július 25. írta: smarthome

Csak okosan a fénnyel: a legjobb okosizzók

A fény nem csak az élet egyik elengedhetetlen alapköve – nélküle a növények nem tudnának létezni –, de az ember hangulatát is jelentősen befolyásolja. Elég csak arra gondolni, hogy egy borongós, őszi napon sokkal kedvetlenebbek vagyunk, mint egy verőfényes nyári délutánon.

A fény minősége a lakáson belül is sokat számít – varázsolhatunk hangulatvilágítást egy kellemes vacsorához, de alkalmazhatunk fényterápiát is, hisz a különféle színek más-más hatással vannak a közérzetünkre. Ráadásul mindezt már „okos” kivitelben is élvezhetjük, ugyanis számos gyártó készít okostelefonról vagy óráról vezérelhető izzókat, de akár komplett rendszereket is.

4264222_m.jpg

A LED világításé a jövő

Mielőtt a konkrét izzókat sorra vennénk, érdemes néhány szót ejteni a LED-ről, hiszen egyre inkább ez a technológia veszi át a vezető szerepet a világítás terén. Ennek számos oka van, amik közül három fontos érvet érdemes kiemelni: először is, gazdaságosabbak, hiszen jóval kevesebbet fogyasztanak, mint a hagyományos izzók.

Ezenkívül sokkal hosszabb az élettartamuk, és kevesebb hőt is bocsátanak ki. Ha pedig a fényüket nézzük, akkor a melegtől egészen a hideg fehérig terjed színben a választék, így igen nagy a variálhatóság lehetősége, és minden egyes környezetbe megtalálható a megfelelő LED izzó.

Philips Hue, felvillanyozza a lakást

A Philips olyan rendszert kínál a felhasználók számára, ahol egyszerre három izzót irányíthatunk egy applikáció segítségével. Ezek a hagyományos menettel ellátott izzók lehetnek egyazon szobában, de akár a lakás különféle helyiségeiben is, és állíthatjuk a fényerősségüket, a színüket, valamint időzítővel is rendelkeznek, így előre beállítható, hogy mikor kapcsoljanak be a lámpák.

Az okosotthonok kapcsán sokat beszéltünk már a biztonság kérdéséről, ami különösen akkor kerül előtérbe, amikor nem tartózkodunk a lakásban. Ilyenkor az okoslámpák a betörők távoltartásában is nagy szerepet játszhatnak, hiszen akár több száz kilométeres távolságból is be tudjuk kapcsolni a világítást, azt a látszatot keltve ezzel, hogy a házban vagyunk.

Esetleg beprogramozhatjuk, hogy bizonyos időpontokban kapcsoljon fel a lámpa magától, vagyis az okoslámpák a kényelem mellett a lakás biztonsági rendszerének is fontos részét képezhetik.

Fluxo, a világ legokosabb lámpája

A fejlesztők legalábbis nem kevesebbet állítanak a Fluxóról, ami 300 darab fehér és színes LED égőt tartalmaz, így a természetes hatású fény mellett hangulatvilágításra is állíthatjuk. De ami ennél a funkciónál sokkal praktikusabb, hogy ezzel az egyetlen lámpával megoldható például az is, ha csak a szoba egy bizonyos pontját szeretnénk megvilágítani – például az olvasófotelt a sarokban.

A Fluxo ezenkívül arra is képes, hogy az adott napszakhoz igazítsa a fényt, így ahogy egyre sötétebb lesz odakint, annál erősebben világít odabent.

Hasonlóan a többi okoslámpához és izzóhoz, a Fluxót is egy applikáció segítségével irányíthatjuk, ami mind iOS-re, mind Androidra elérhető. 

LIFX LED izzók, a fehér ezer árnyalata

A LIFX LED izzók számtalan színben pompáznak, a legimpozánsabb paraméterük azonban mégis a fehérnek az az 1000 árnyalata, amit beállíthatunk rajtuk. 

De kezdjük az elején! A LIFX izzók nem éppen olcsók, de olyat tudnak, amit más égők nem: egyetlen izzó elég, és kedvünk szerint állíthatjuk be rajta a fehér több árnyalatát is – a meleg fehértől a hidegebbig –, attól függően, hogy mihez van épp hangulatunk.

Ami azonban igazán praktikussá teszi őket az az, hogy az applikáción keresztül nem csak az egyes LED izzókat vezérelhetjük, hanem akár csoportokba is rendezhetjük őket – külön a fehéreket és külön a színeseket –, így az irányításuk máris könnyebb lesz.

Sőt, még különféle témákat is kiválaszthatunk az alkalmazásban, így egyetlen mozdulattal tehetjük megnyugtatóvá a nappalit, míg ha buli van, beállíthatunk élénkebb színeket rajta.

A LIFX LED izzók még számtalan különleges funkciót kínálnak a felhasználók számára: a színek hőmérsékletének változtatásával remekül utánozhatjuk a természetes fényt és a napszakokat, de arra is képes a rendszer, hogy bekapcsoljon, amikor hazaérünk, és ki, amikor távozunk otthonról.

Az okoslámpákról és izzókról általánosan elmondható, hogy bár vannak teljesen haszontalan funkcióik, de alkalmasak rá, hogy energiát spóroljunk velük, illetve a távolról történő vezérlésnek köszönhetően biztonságosabbá is tehetik a lakást.

A bejegyzés trackback címe:

https://vezerlemahazam.blog.hu/api/trackback/id/tr378913582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása