Egy robottal még okosabb az okosotthon
2016. június 21. írta: smarthome

Egy robottal még okosabb az okosotthon

A számítástechnikai kiállításoknak már jó ideje főszereplői a különféle IoT – Internet of Things – eszközök. Az idei Computexen is bemutattak néhány „a dolgok internete” megoldást, többek között az Asus Zenbo névre keresztelt robotját, ami – vagy aki – nem más, mint egy kerekeken gördülő személyi asszisztens.

44747293_m.jpg

Személyi asszisztensek segíthetik a mindennapokat

A személyi asszisztensekre, mint amilyenek az Apple Siri, a Microsoft Cortana, vagy az Amazon Echo, nagy jövő várhat, hiszen ezek az alkalmazások felismerik az emberi hangot, sőt, bizonyos kérdésekre válaszolnak is, illetve hangvezérléssel irányíthatóvá teszik a lakás egyes funkciói.

A probléma csak az – már ha ez valóban gondot jelent –, hogy egy hangszóróval beszélgetni meglehetősen tudathasadásos állapot. Talán erre gondoltak az Asus-nál is, amikor a saját személyi asszisztensüknek egészen egyedi külsőt kölcsönöztek.

Zenbo, a robot

Zenbónak kerekei vannak, és egy LCD kijelzője, amin az „érzelmeit” is ki tudja fejezni. Ez, persze, túlzás, de az eszköz állítólag képes rá, hogy különféle arckifejezések között váltson.

Zenbo mindezek mellett az otthoni Wi-Fi hálózatra csatlakozik, és egy okostelefon áráért, azaz átszámítva nagyjából 170.000 forintért vihetjük majd haza. És hogy mire használhatjuk? Nos, nagyjából arra, mint egy személyi asszisztenst, egy egészséget monitorozó rendszert, zenelejátszót, kamerát, és mindezt egyetlen eszközben.

Mit is tud Zenbo?

Zenbo számos hasznos funkcióval rendelkezik. Képes lesz a világítást vezérelni, a tévét ki- vagy bekapcsolni, recepteket keresni az interneten, kinyitni a bejárati ajtót, vezérelni a fűtést és a légkondicionálót – hogy csak a leggyakorlatiasabb funkciókat vegyük számba.

De Zenbo lehet akár gyerekfelügyelő is, hiszen képes videókat lejátszani, vagy éppen meséket felolvasni.

Ha az idősebb korosztályról van szó, akkor az okos kis robot emlékeztet rá, mikor és milyen gyógyszereket kell bevenni, vészhelyzet esetén pedig hívja az előre beállított kapcsolatot, és még videót is közvetít arról, hogy milyen baleset történt a nagyival.

Ha valamilyen okoskarkötőt viselünk, akkor Zenbo az életfunkciónkat is monitorozza, azaz vigyáz az egészségünkre is. Ez különösen az éltesebb korú emberek számára lehet hasznos, illetve olyan esetekben, amikor valaki tartósan beteg.

Zenbo hanggal irányítható

Zenbóban talán az a legjobb, hogy hangvezérléssel irányítható, vagyis elég lesz megmondani neki, hogy mit szeretnénk, ő pedig követi az utasításokat. Elméletben legalábbis, ugyanis a robotról még semmi konkrétumot nem lehet tudni, mi több, az Asus még mindig keresi az eszközhöz a fejlesztőket.

Ide gyakorlatilag bárki jelentkezhet, aki applikációkat szeretne készíteni a robothoz, és ehhez az Asus minden szoftveres információt biztosít, amire szükség lehet.

Apa, vegyél egy Zenbót!

Hogy a mókás külsejű robotot mennyire veszik majd komolyan a felhasználók, azt egyelőre nem lehet tudni. Zenbo ugyanis inkább hasonlít egy gyerekjátékra, mint egy  olyan eszközre, amit komolyan lehet venni. Játéknak viszont egy kicsit drága, és az Asus minden bizonnyal nem annak szánja.

Ráadásul a tajvani cég nem is tett mást, mint a személyi asszisztenseknél, illetve az okosotthonok irányításánál használt funkciókat ötvözte – egy kis kiegészítéssel – egy nem szokványos dizájnban. Az eszköz külseje mégis azt sugallja, hogy elsősorban a gyerekek lesznek majd oda érte, nem pedig a felnőttek, akiknek amúgy készül.

Zenbo nem az első, és nem is az utolsó

Zenbo nem az első otthoni robot, és is nem az utolsó. 

Néhány évvel ezelőtt Jibo, az MIT egyik professzora által alapított cég által fejlesztett társasági robot volt a sztár, aki a róla készült bemutató szerint fényképet készít a családról, aki emlékeztet a közelgő eseményekre, és aki interaktív alkalmazások segítségével a gyerekek oktatásában is részt vesz. Nagy karriert mégsem futott be, nálunk legalábbis.

Mindezeket figyelembe véve talán Zenbo sem lesz olyan népszerű, mint ahogy azt az Asus szeretné, arra mindenesetre egy jó kísérlet a projekt, hogy a meglehetősen unalmas funkciókat hogyan lehet izgalmasabb köntösbe öltöztetni.

A bejegyzés trackback címe:

https://vezerlemahazam.blog.hu/api/trackback/id/tr818828054

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása