Multik és a SmartHome
2015. szeptember 07. írta: smarthome

Multik és a SmartHome

A nagy tech gyártók sem hiányoznak az okosotthonok piacáról, sőt, ahogy egyre dinamikusabban növekszik ez a szegmens, úgy ugranak egymás után fejest a nagy multi cégek is az üzletágba. Az még a jövő titka, hogy ettől mennyire fog átrendeződni a jelenleg sok kisebb szereplőből álló piac. Ez ugyanis annak a függvénye is, hogy az igények milyen ütemben növekednek majd az okos otthonokra, de gyaníthatóan ez utóbbival nem lesz probléma.

Samsung

A Samsung augusztusban felvásárolta a SmartThings-et, a smart home-ok piacának legnagyobb nyílt platformját. A 2012-ben alapított startup által létrehozott fejlesztői ökoszisztéma tagjai az összekapcsolt termékeknek és felhőalapú szolgáltatásoknak olyan új fajtáit tervezik meg és állítják elő, amelyek alapjaiban változtatják meg mindennapi használati tárgyaink működését. A Samsung forrásaival és támogatásával a SmartThings dinamikus növekedés elé néz, így az okos megoldások még több eszköz és partner számára lesznek majd elérhetők.

shutterstock_150284597.jpg

Apple

A nagy alma is egyre jobban kacsingat a SmartHome felé, az Apple-féle okosotthon-koncepciót tavaly nyáron ismerhette meg a nagyközönség. A HomeKit lényegében iOS-re kötné a környezetünket, hogy egyetlen operációs rendszer okosítson fel mindent az ablakoktól kezdve a villanykapcsolókig. A készülékek bizonyos tulajdonságait az Insteon Hub nevű kütyü is átveszi: a gyártó saját villanykörtéit, állólámpáit, zárjait, kameráit lehet vezérelni vele az iPhone-ról. Lényegében az óriás cég okosháza sok újdonsággal nem szolgál, a hír az, hogy helyet kérnek a piacon.

Xiaomi

Valószínűleg a név kevésbé ismert, mint az előző kettő, de a prognózisok szerint a kínai gyártó öt éven belül átveheti a vezetést az okostelefon piacon. A mobilok mellett pedig csúcssebességgel fejlesztenek smart home kiegészítőket is. A vállalat a végfelhasználókat célzó, okostelefonról vezérelhető kütyük mellett egy, a gyártópartnereknek szánt modult is bejelentett nemrég, amellyel szinte bármilyen háztartási gép okosabbá tehető. Meglátjuk, mindenesetre az biztos, hogy ők is próbálkoznak.

Az okosotthonoknak egyébként az International Data Corp felmérése is fényes jövőt ígér, a kutatás szerint a jelenleg 1,9 billió dolláros piac 2020-ra 7,1 billiósra hízik majd.

A bejegyzés trackback címe:

https://vezerlemahazam.blog.hu/api/trackback/id/tr637768070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása