Az okosforradalom kora
2015. július 27. írta: smarthome

Az okosforradalom kora

Valószínűleg a legtöbb olvasó emlékszik rá, hiszen talán még egy évtizede sincsen, amikor azon tanakodtunk, hogy vajon mitől is okos egy telefon, mi az amitől többet tud, mint egy sima mobil? Az azóta eltelt pár évben, mint ahogy rendszeresen írunk is róla, már komplett okosházakról beszélhetünk, ahol minden automatizáltan működik.

Most egy kis kitekintést teszünk, hogy merre is tart a folyamat, mert ha észrevesszük, ha nem az okosforradalom korát éljük. Mi van, és mit lehet megokosítani? Gyakorlatilag mindent. Szakemberek szerint az okoskütyük piaca 2020-ra világszinten 30 – 100 milliárd eszközt foglal majd magába, ami azért nem csekély, így érdemes foglalkozni vele. Ha már az intelligens háznál tartunk, akkor a benne található összes háztartási gépből is van már okos változat, melyek lelke egy egyszerű Wi-Fi, vagy egyéb vezeték nélküli kapcsolat. Ennek köszönhetően nem csak az okos telefonunkkal, de egymással is össze lehetnek kötve.

shutterstock_264710594.jpg

 

Nézzünk egy példát. A sütő digitális kijelzőjén kiválasztjuk, hogy aznap sült csirkét szeretnénk enni, a készülék rögtön üzenetet küld a hűtőszekrénynek, amely jelzi, hogy megvannak-e a szükséges összetevők az ételhez. Amennyiben nincsenek, máris küldi az sms-t, hogy bizony venni kéne fagyasztott burgonyát, mert nincs. Ha bevásárlás közben jut eszünkbe, hogy nem indítottuk el a mosást, semmi baj. Egy érintés a telefonunkon és indul is a program. Ha pedig lejárt, a mosógéptől rögtön kapunk egy sms-t, hogy ideje kiteregetni.

De ezek csak a nagygépek, a kis eszközök okossága szintén határtalan. A fitnesz eszközöket már nagyjából megszoktuk, melyek képesek mérni a pulzusunk, az elégetett kalóriát és hasonlókat, de ez csak a kezdet.

Ahogy van már biciklin okospedál (hasonlókat mér), úgy van okoskanál és okos evőpálca is. Az utóbbi régebbi, az csak az étel összetételét volt képes elemezni, az okos evőpálca már azt is tudja, honnan importálták a vacsorát, amit éppen fogyasztunk. Ön elképzelte már az életét 10 év múlva egy smart home-ban, okos eszközök között? Érdemes, mert hamarosan valóra válik.

A bejegyzés trackback címe:

https://vezerlemahazam.blog.hu/api/trackback/id/tr337657564

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása