Korhatár nélkül: a hévízi okosotthon, ami két generációt szolgál ki
2017. június 02. írta: MySmartHome

Korhatár nélkül: a hévízi okosotthon, ami két generációt szolgál ki

Bármilyen technikai újításról is van szó, az idősebbek általában idegenkednek tőle, hogy használják. Sokan hiszik azt, hogy nekik egy okos eszköz túl bonyolult, amit úgysem tudnának kezelni, ezért inkább meg sem próbálják.

 

elko_21_kep.jpg

 

 

Ha pedig egy okostelefon vagy táblagép elriasztja az éltesebb korú felhasználókat, akkor nem csoda, hogy egy okosotthonra tényleg úgy tekintenek, mint valamiféle futurisztikus hókuszpókuszra, ami csak a fiataloknak való.

 

Pedig ennél nagyobbat nem is tévedhetnének, hiszen egy intelligens lakás számukra is rengeteg hasznos funkciót kínál, amiknek a kezelését szinte gyerekjáték elsajátítani.

 

Nem csak a húszéveseké az okosotthon

A címben is említett hévízi ikerház jó példa arra, hogy az okosotthonok a család minden tagja számára rengeteg intelligens funkciót kínálnak. Az épületben ugyanis két generáció él egy fedél alatt (anya és fia), bár külön lakrészben, és használja az iNELS rendszer által vezérelt okos megoldásokat.

 

Az iNELS rugalmasságára jellemző, hogy a korosabb anya és a fiú is megtalálta benne azt az irányítási rendszert, ami megfelel az igényeiknek, és amit könnyen kezelni is tudnak. Ez nem csak azért volt fontos, mert a két családtag teljesen más életritmusban él, hanem azért is, mert mindketten mást várnak el egy intelligens háztól.

 

Természetesen a vezérléshez is más-más egységet választottak: az anya maradt a hagyományosabb, nyomógombos WSB3-XX típusú fali vezérlőnél, míg a fiú a modernebb dizájnú, fehér színű, üvegből készült GSB-XX fali vezérlők mellett tette le a voksát.

Mindkettőből több modell kapható: két-, négy- és nyolcgombos változatban is elérhetőek, így minden feladatra maximálisan alkalmasak.

 

Két ember, két eltérő igény

Az okosotthon kialakításánál azt is figyelembe kellett venni, hogy az anya és a fiú teljesen eltérő igényeket fogalmaztak meg a kivitelezőnek, ami már csak a köztük lévő korkülönbségből adódóan is érthető.

 

Az iNELS rendszer azonban gond nélkül vette az akadályokat, és egy olyan intelligens lakás született a használatával, ahol a kényelem és a praktikum tökéletes összhangban vannak egymással.

 

Az ikerházban megtalálható funkciókról

Az ikerházban szinte az összes olyan okosotthon funkció megtalálható, ami miatt intelligens egy lakás. Ami pedig még hiányzik, azt már tervbe vette a család, hogy tényleg semmi se hiányozzon a házból.

 

Erre az iNELS rendszer modularitása – vagyis az a tulajdonsága, hogy különböző egységekből áll, amik lehetővé teszik a lépcsőzetes bővítést – biztosít lehetőséget.

 

De térjünk vissza az ikerházban megtalálható funkciókhoz, amikből akad szép számmal. Kezdjük a sort világítással és az árnyékolástechnikával, hiszen ezek részben összefüggenek egymással.

 

A világítástól az elszívó rendszerig, az iNELS mindent irányít

A házban valamennyi redőny vezérlése teljesen automatizált, így mindig az adott fényviszonyoknak, vagy a beállított programoknak megfelelően működnek. Az irányításukhoz SA3-XX kapcsolóaktorokat, valamint SOU-X alkonykapcsolókat telepítettek a szakemberek a lakásba, illetve azon kívül.

 

De nem csak a redőnyök, hanem a függönyök is irányíthatók a fali kapcsolók segítségével a tökéletes fényviszonyokért.

Ami a világítást illeti, ott is teljes körű az automatizálás: egyrészt valamennyi lámpa vezérelt, másrészt egyes helyeken mozgásérzékelők hatására lép működésbe a világítás.

 

Az elektromos padlófűtés vezérlését is az iNELS rendszer látja el, csakúgy, mint a hideg és meleg víz cirkulációjának irányítását.

 

A spórolás érdekében a rendszer azt is figyeli, hogy a meleg víz előállításához, illetve a fűtéshez rendelkezésre áll-e az olcsóbb éjszakai áram, és ha hiba lép fel, akkor azt jelzi is.

 

A konyhában és a fürdőszobában található elszívókat szintén az SA3-XX egységek kapcsolják.

 

Nem csak belül, kívül is

Ha kimegyünk a házból, akkor ott is találkozhatunk az iNELS rendszer egységeivel. Többek között, a bejárati és a garázskapu irányításánál, illetve az öntözőrendszernél, amihez egy GIOM-3000 időjárásérzékelő-állomás is tartozik azért, hogy az öntözés ne lépjen feleslegesen működésbe, ha esik az eső.

 

Végezetül még egy praktikus funkciót érdemes megemlíteni, mégpedig azt, hogy az épületautomatika szünetmentes áramellátással rendelkezik. Ez azért fontos, mert ha kimarad az áram, az okosotthon akkor is zavartalanul funkcionál.

 

A hévízi ikerház tehát az okosotthon megoldások széles skáláját vonultatja fel, amit valamennyi generáció egyformán élvezhet.

A bejegyzés trackback címe:

https://vezerlemahazam.blog.hu/api/trackback/id/tr3012557669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása