Okosrendszerek a társasházakban: nem csak a vevőnek, a befektetőnek is előny
2018. február 21. írta: smarthome

Okosrendszerek a társasházakban: nem csak a vevőnek, a befektetőnek is előny

 Az okosotthonról a családi házak jutnak eszedbe? Pedig ezek a megoldások nem csak a magánházaknak szólnak, sőt egyre gyakrabban jelennek meg a társasházi lakásoknál – nem véletlenül.

 tarsashazak.jpg

Az ingatlanpiaci boom az újépítésű lakásokat is érinti

A hazai ingatlanpiac immár négy éve bővül, a tendencia nemcsak a használt, hanem az újépítésű lakásokra is vonatkozik. A két éve bevezetett lakáspolitikai intézkedéseknek köszönhetően 2016-ban több mint kétszeresére ugrott a kiadott építkezési engedélyek száma, az elkészült lakások egy részét tavaly már átadták. 

Ebben a szegmensben óriási a verseny, ezért a fejlesztők igyekeznek valamilyen pluszt kínálni a potenciális vevőknek. Az egyik ilyen alternatíva lehetne az ár, de ennek korlátot szabnak az építőipari kapacitások. Az ágazat jelenleg munkaerőhiánnyal küzd, ami kihat az árszínvonalra, illetve az átadások időpontjára. 

Ebből kifolyólag a beruházóknak más módon kell vonzóvá tenniük az ingatlanjaikat. Részben ennek köszönhető, hogy egyre több fejlesztőt vonzanak az idő-, és energiatakarékos épületgépészeti lehetőségek. 

 

Minden lakásban más funkció lehet

Az „alap okosotthon csomag” egyrészt minden lakásba beszerelhető és később igény szerint bővíthető – akár a lakó, akár a tulajdonos részéről –, másrészt ezzel jobban eladhatóvá válik az ingatlan. Az alapot az egy-egy funkcióval kiegészített központi egység jelenti. A funkció szabadon választható és sok dolgot takarhat a redőnyvezérléstől kezdve a világításon át egészen a fűtésszabályozásig. 

A lépcsőházakba szerelhető automatika különösen ajánlott azoknak a befektetőknek, akik elsősorban kiadási célból vágnak bele az újlakás-projektbe. A világítás lekapcsolásának programozásával például kiküszöbölhető a felesleges energiafogyasztás, vagyis visszaszoríthatóak a költségek. 

Napjainkban egyre nagyobb teret hódít a környezettudatosság, ezzel párhuzamosan az emberek sokkal nyitottabban állnak az okos megoldásokhoz. Ez a két tényező teszi vonzóbbá az okosrendszerekkel felszerelt lakásokat. 

Ha már a komfortnál járunk, azt is meg kell említenünk, hogy a vevők jobban kedvelik a kulcsrakész megoldásokat, legyen szó új vagy használt ingatlanról. Ennek oka, hogy meg akarják spórolni az utánajárásra fordított időt és pénzt, ezen kívül nem szeretnének hónapokat várni a költözésre. Vagyis előnyben vannak a teljesen felszerelt, berendezett ingatlanok. (Persze a döntésben továbbra is a meghatározó tényezők közé tartozik az elhelyezkedés, valamint az ár.) 

 

A vevő is jól jár

Egyrészt a fentebb említett kényelem, másrészt a szabadság miatt. Utóbbi alatt azt értjük, hogy eldöntheti, milyen lehetőségekkel egészíti ki a meglévő rendszert – vagy kiegészíti-e. A harmadik tényezőt az anyagiak jelentik, ugyanis az okosotthonok lényege a költséghatékony energiafelhasználás. 

Sokunkkal előfordul például, hogy elindulunk otthonról és elfelejtjük lekapcsolni a lámpát, amit csak akkor veszünk észre, amikor hazaértünk. Persze ilyenkor már úgy vagyunk vele, hogy mindegy. Az okosotthon rendszerrel azonban ez nem gond, hiszen a villanyt akár a munkahelyünkről is lekapcsolhatjuk, de ugyanígy, egyetlen gombnyomással megszüntethetjük egy bedugva hagyott vasaló, vagy kávéfőző okozta egész napos fejfájásunkat is… 

 

Biztonság és energiatakarékosság

A redőnyvezérlés előnye sem annyiban merül ki, hogy egyetlen gombnyomással tudjuk szabályozni a beszűrődő fény mennyiségét. A megfelelő sötétítéssel a fűtésszámlát is csökkenthetjük: ha a redőnyöket napnyugtakor engedjük le, otthonunk kisebb fokozatra állított fűtés mellett is kellemesen meleg lesz. 

Ez elsősorban télen merülhet fel, de ilyenkor érthető módon nincs lehetőségünk arra, hogy délután hazaugorjunk, amikor elkezd besötétedni. Az automatikus vezérléssel viszont mindezt távolról, a laptopunkról vagy az okostelefonunkkal irányíthatjuk. 

A redőnyöknek egyébként nyáron is nagy hasznát vesszük, hiszen a megfelelő időben való leengedésükkel mérsékelhető a klímaberendezés fogyasztása. A másik fontos adottság, ami először talán eszünkbe sem jut, a betörők elleni védelem, aminek a nyaralás alatt van kiemelt jelentősége. Ilyenkor a „ki vigyáz a házra?” az első kérdések között szokott szerepelni, amit a távolról vezérelhető árnyékolástechnikával részben megoldhatunk. Hiszen ha azt látják, hogy mozgás van a házban (például változik a redőnyök helyzete), akkor azt az érzést keltjük, hogy valaki tartózkodik a lakásban. 

Kiadásra szánt lakások esetében kifejezetten előnyös megoldás például egy távolról vezérelhető, úgynevezett okoszár integrálása a rendszerbe. A segítségével gördülékenyebben megoldható pl. az ingatlan átadása, a takarító vagy a vendégek beengedése, akár a lakó távollétében is. 

Mindez csak néhány kiragadott példa arra vonatkozóan, hogyan teszik vonzóbbá a potenciális vevők szemében az okos megoldások az általunk kínált ingatlant. Az pedig már csak rajtuk – vagy éppen rajtunk – múlik, később mennyire bővítjük a rendszert, ezzel kihasználva az okos alternatívák nyújtotta előnyöket. A legjobb az egészben, hogy erre a többi lakástól függetlenül van lehetőségünk.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://vezerlemahazam.blog.hu/api/trackback/id/tr6413674194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.