Intelligens társasházak: nagyobb biztonság, alacsonyabb közös költség
2017. október 10. írta: smarthome

Intelligens társasházak: nagyobb biztonság, alacsonyabb közös költség

Okosotthont bárhol ki lehet alakítani, akár egy társasházban is, hiszen léteznek olyan, minimális átalakítással, vésés/fúrás nélkül kivitelezhető megoldások, mint az iNELS RF Control – vagyis rádiófrekvenciás – rendszerei. De miért ne lehetne akár egy egész társasház is intelligens, hogy a lakók nagyobb biztonságban érezzék magukat, vagy például energiát takarítsanak meg a közös helyiségek világításán?

elko_szept_1.jpg

 

A biztonság az első

Kezdjük mindjárt a társasház biztonságával, illetve sok esetben annak hiányával. Egy ilyen épületben általában nagy a fluktuáció – lakók költöznek el, újak jönnek sokszor csak albérletbe, és mire megismerjük őket, gyakran már tovább is álltak.

Mivel sokszor nem tudjuk, hogy kikkel élünk együtt, ezért a biztonság kérdése különösen fontos egy társasházban. Nem csupán a betörők miatt, de az olyan hétköznapi szituációk miatt is, amikor valaki felcsenget a lakásba, de nem szól a kaputelefonba, mi viszont nem nézhetünk ki az ablakon az ötödik emeletről, hogy ellenőrizzük, ki akar bejönni az épületbe.

Az ilyen helyzetekben tehet jó szolgálatot például a LARA Intercom nevű egység, amely az alap LARA Rádió zenelejátszó és internetes rádió lehetőségeit bővíti ki. Hiszen a videotelefon funkciónak köszönhetően felhasználható az otthoni LARA készülékek közötti hang kommunikációra, valamint a bejáratnál elhelyezett video kaputelefonnal hang és kép kommunikációra. Így azonnal látjuk, hogy ki az, és ha nem akarunk, akkor nem is kell beszélnünk vele.

A kamera mindent lát

Ha a betörők legtöbbször nem is jutnak be egy-egy lakásba, de előszeretettel fosztogatják a közös tárolóhelyiségeket, amikkel szintén komoly károkat okoznak. (Gondoljunk csak egy drágább kerékpárra, vagy az éppen használaton kívüli, a tárolóban tartott elektromos berendezésekre.)

Éppen azért a társasházak tárolóinál és a garázsokban érdemes IP kamerákat felszerelni a gyakran alkalmazott álkamerák helyett, ez utóbbiak ugyanis hamis biztonságérzetet adnak a lakóknak, a betörők viszont könnyen kiszúrják őket.

Az IP kamerák riasztásainak figyelését végezheti egy biztonsági cég, vagy akár a társasház képviselete, hogy a tárolóhelyiségekben előforduló lopások megelőzhetők legyenek.

Bár egy ilyen rendszer kicsit megemelheti a közös költséget, azt mégis érdemes vállalni, mert a kamera mindent lát, és biztonságosabbá teszi a társasházak életét.

Okosan spórolni egy társasházban is lehet

Az áram pazarlása egy lakásban vagy egy családi házban is komoly probléma, hát még egy társasházban, ahol a lakók ki-be járkálnak, és elfelejtik lekapcsolni maguk után a világítást. A legtöbb ilyen épületben már működik mozgásérzékelős rendszer a folyosókon – a lámpák akkor kapcsolnak fel, ha valaki belép a folyosóra, és egy lépcsőházi automata segítségével később lekapcsol.

De mi a helyzet például a szeméttárolóval? Ott bizony könnyen felkapcsolva marad a lámpa akár egész éjszakára is, ha senki nem jár arra reggelig. Éppen ezért az előtér és a folyosók mellett érdemes valamennyi helyiség, így a lépcsőház, valamint a garázs világítását is az intelligens vezérlési rendszerre kötni, hogy elkerüljük a pocsékolást. A garázs esetén még egy további funkció beépíthető: a kapu nyitásával együtt a világítás is működésbe léphet.

Ha a társasház folyosóin is találhatóak működő radiátorok, akkor azokra érdemes intelligens termofejeket (szelepmozgatókat) szerelni, hogy ne fűtsenek fölöslegesen. Ez a művelet könnyen kivitelezhető például az iNELS RF Control vezeték nélküli termofejeivel. De választhatunk az iNELS előre összeállított okos fűtés szettjei közül is, amelyek nem csak praktikusak, de a felszerelésük is pofonegyszerű.

A társasházaknak is érdemes beruházniuk az okos megoldásokba

Annak ellenére, hogy ma már számos beruházó épít be egy alap „smart home csomagot” és kínálja az általa épített társasházi lakást okosotthonként, sajnos, ezeket a viszonylag egyszerű megoldásokat – legyen szó a világításról vagy a biztonságról – sok társasház esetén komplex megoldásként, az egész épületre kiterjesztve még mindig nem használják. A legfőbb indok minden esetben az anyagi ráfordítás mértéke, hiszen egy egyszeri, nagyobb beruházásról van szó, ami viszont megtérül, a biztonság pedig nem mérhető pénzben. M

A bejegyzés trackback címe:

https://vezerlemahazam.blog.hu/api/trackback/id/tr9712956513

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.