LARA Intercom: egy eszköz, amelytől hangulatosabb és kényelmesebb lesz az otthonunk
2016. október 11. írta: smarthome

LARA Intercom: egy eszköz, amelytől hangulatosabb és kényelmesebb lesz az otthonunk

Ráadásul még a biztonságérzetünket is növeli és, mint tudjuk, a biztonság nem csak az intelligens otthonok esetén fontos. Mert ki ne szeretné tudni, hogy mi történik az otthona körül vagy, hogy ki csenget be, akár olyankor is, amikor épp nincs otthon? A biztonsági kamerákkal és egy applikációval természetesen folyamatosan nyomon követhetőek az események, de mi a helyzet akkor, ha például beszélni akarunk a postással, aki csomagot hozott nekünk?

Nos, a LARA Intercom többek között az ilyen esetekben is a segítségünkre lehet. Ez az okos eszköz ugyanis – egy kaputelefonnal kombinálva – lehetővé teszi, hogy egyrészt lássuk, mi zajlik a bejárati ajtónk előtt, másrészt, akár beszélhetünk is azzal a személlyel, aki a távollétünkben érkezik hozzánk, ami azt a hatást is kelti, hogy nem üres az otthonunk.

Hogyan működik az okos kaputelefon?

A LARA Intercom az iNELS okos-otthon rendszerrel, és a megfelelő kaputelefonnal párosítva, jóval többet tud, mint egy hagyományos kamerás kaputelefon.

39599351_l.jpg

Nagyszerűen párosítható például a 2N típusú kaputelefonokkal. Ezek a csúcsminőséget képviselő kaputelefonok Csehországban készülnek, és mind hanggal, mind pedig képpel kommunikálni tudnak a LARA médialejátszóval, így az akár a saját háziportásunk is lehet.

Képzeljen el egy teljesen hétköznapi helyzetet: csomagot vár – talán születésnapi ajándékot rendelt a párjának –, csakhogy váratlanul el kell ugrania otthonról. Arra már nincs ideje, hogy értesítse a futárszolgálatot, és későbbi kézbesítést kérjen, úgyhogy amikor nem nyit ajtót, hazaérkezvén a küldemény helyett csak egy értesítő várja Önt.

Vagyis ez történt eddig. Az iNELS rendszer ugyanis továbbítja a kaputelefon képét az okostelefonokra, ami lehetővé teszi, hogy akár távolról is lássuk, ki csengetett be hozzánk, és beszélni is tudjunk az illetővel. Például megmondhatjuk a futárnak, hogy egy kicsit később jöjjön vissza, vagy megkérhetjük, hogy várjon meg minket, ha már a közelben vagyunk.

Az okos videotelefon azért biztonságos is egyben, mert még akkor sem kell kinyitni az ajtót, ha otthon vagyunk – segítségével azonnal láthatjuk, ki csenget. Ha nem akarunk, nem válaszolunk a csengetésre, de egyszerűen el is küldhetjük a nemkívánatos személyeket, és ehhez még csak az ajtóhoz sem kell oda menni.

Ahhoz, hogy az okostelefonunkon megjelenjen a kaputelefon képe és hangja, mindössze az iNELS Home Control alkalmazást kell telepíteni (Androidra vagy iOS-re), el kell végezni néhány egyszerű beállítást és ezután máris használható a kaputelefon akár a mobilunkról is.

Vagyis akár házon kívül vagyunk, akár csak nem szeretnénk félbeszakítani azt a tevékenységet, amit végzünk, gond nélkül beszélhetünk azzal, aki becsenget az ajtónkon, legyen az a szomszéd, vagy a gyerek egyik osztálytársa.

Egy rendszerhez akár több kaputelefon, és összesen akár 64 db LARA egység is csatlakoztatható, vagyis még a hátsó ajtóra is tehetünk egyet, ha úgy szeretnénk. A bővíthetőség akkor is jól jön, ha történetesen egy irodaházban, esetleg egy társasházban szeretnénk használni a rendszert, ahol sok felhasználó van.

Mikor lehet jobb egy okos kaputelefon, mint a biztonsági kamerák?

Egyáltalán van olyan helyzet, amikor egy okos kaputelefon praktikusabb, mint a biztonsági kamerák?  Igen, bizonyos helyzetekben a videós kaputelefon praktikusabb, hiszen a biztonsági kamerákon keresztül nem beszélhetünk a látogatóinkkal, ha nem tartózkodunk otthon, és nem kelthetjük azt a látszatot, mintha az ajtó mögött lennénk, csak éppen nem akarjuk kinyitni a bejáratot.

Akár házitelefonként is használhatja

A LARA Intercom házitelefonként is jó szolgálatot tesz. Segítségével, sokkal könnyebb lesz a vacsorához hívni a gyerekeket, mert az egyes helyiségekben elhelyezett eszközökön keresztül külön-külön, vagy akár egyszerre is tudunk beszélni a másik helyiségben tartózkodó családtagjainkkal.

Egy kaputelefontól lesz hangulatosabb az otthonom?

Nem, nem csak ettől. A LARA Intercom ugyanis egy multifunkciós eszköz: a már részletesen bemutatott videotelefon és házitelefon funkciókon túl internetes rádió- és zenelejátszó is egyben. Kedvenc rádió állomásai adását tökéletes minőségben, súgás, recsegés nélkül szólaltatja meg, de képes válogatott zenéinket is lejátszani a központi tárhelyről (pl.NAS szerver), így lehetővé teszi, hogy ezek otthonunk bármely részén felcsendüljenek. Igen, otthonában ezentúl ott hallgathatja kedvenc zenéit, ahol csak szeretné! Mindig a hangulatának legmegfelelőbb zenét választhatja: főzéshez, zuhanyozáshoz, vagy éppen elalvás előtt az ágyban pihenve. Nos, így már elég hangulatosnak tűnik? 

A LARA egységet több módon is vezérelhetjük: közvetlenül az érintős fedlapjáról, IR távirányítóval, de akár a napjainkban legmodernebbnek számító irányítási metódussal, azaz okostelefonról vagy táblagépről egyaránt.

Megjelenését tekintve az eszköz mindössze egy villanykapcsolónyi helyet foglal és a Logus90 szerelvénycsalád dizájnos kereteit felhasználva az adott helyiség(ek) valóságos díszévé válhat.

Kíváncsi rá, hogy mutatna egy LARA az Ön otthonában? Tervezze meg saját készülékét, és konfigurátor programunk segítségével nézze meg, melyik színben mutatna legjobban szobája falán!

A bejegyzés trackback címe:

https://vezerlemahazam.blog.hu/api/trackback/id/tr9211790947

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.