Drága-e az intelligens otthon?
2016. január 19. írta: smarthome

Drága-e az intelligens otthon?

Ki ne szeretne egy okosotthont, ahol minden az illető kényelméről szól, ahol minden funkció akár távolról is vezérelhető, és ami még energiát, így pedig pénzt is spórol a tulajdonosának?

A gondolat valószínűleg mindenki számára csábító, hogy egy olyan lakásban vagy házban éljen, ahol a maximális biztonság mellett a kényelem is teljes, de sokakat visszatart a megvalósítástól az a tévhit, hogy egy intelligens otthon kialakítása luxus.

Igen, a végeredmény valóban tekinthető luxusnak, hiszen egy okosház olyan pluszt nyújt a tulajdonosának, ami hosszú távon sokkal költséghatékonyabbá teszi a lakás üzemeltetését a hagyományos társaival szemben. Ráadásul mindez már elérhető közelségben van az Ön számára is, hiszen egy kisebb befektetéssel is megteheti az első lépéseket saját okosotthona felé.

13640356_m.jpg

Érdemes kicsiben kezdeni

Ha valakit csupán a várható kiadások tartanak vissza attól, hogy az otthonát okossá alakíttassa, akkor érdemes átgondolni, hogy melyek azok az alapfunkciók, amikre mindenképp szükség van. Ha ugyanis így teszünk, akkor néhány százezer forintból már megvalósítható egy olyan intelligens otthon, ahol a világítási, valamint a fűtési rendszer is irányítható.

Gondolkodjunk praktikusan, és az ilyen munkálatokat kössük össze egy nagyobb felújítással, amikor egyébként is hozzányúlunk a lakáshoz, így ugyanis lehetőség adódik a költségek csökkentésére.

Persze, ha minden jóval, vagyis az összes létező funkcióval szeretnénk ellátni az otthonunkat, akkor akár a többmilliós nagyságrendet is elérheti a végösszeg. Igaz, egy ilyen okosházban már hanggal is vezérelhetjük az eszközeinket, és kamerák, valamint riasztórendszer gondoskodik a biztonságunkról.

A mérettől is függ

Az, hogy mennyi pénzből jön ki az otthonunk okossá alakítása, természetesen az ingatlan méretétől is függ. Egy átlagos méretű lakás esetében kisebb összeggel számolhatunk, ha azonban egy többszintes, hatalmas alapterületű házban élünk, akkor értelemszerűen nagyobb munkálatok várnak ránk.

Az sem mindegy továbbá, hogy van-e udvarunk, kertünk, garázsunk. Ha igen, akkor ugyanis ezeket sem hagyhatjuk ki a számításból, és jöhet az öntözőrendszer, a kinti kamerák, a garázskapu – egyszóval a sor csak bővül és bővül.

Egy nagy beruházás, folyamatos spórolás

Az intelligens otthonok legnagyobb előnye, hogy egy ilyen észszerű beruházással folyamatos spórolást érhetünk el, mi több, hosszú távon a befektetésünk megtérül. Különösen igaz ez akkor, ha jó minőségű, de elérhető árú termékeket választunk a rendszer kiépítéséhez.

Gondoljunk csak a fűtésre! Ha nem akarunk a jéghideg lakásba hazatérni, akkor kénytelenek vagyunk egész nap bekapcsolva hagyni a radiátorokat – még ha csak alacsony fokozaton is –, ami hihetetlenül nagy pazarlás, mert az üres lakást fűtjük.

Egy okosház esetében ez nem probléma, hiszen elég akkor elindítani a rendszert, amikor már tudjuk, hogy pontosan mikor érünk haza, így nem pazarlunk, de nem is kell vacognunk, ha beléptünk az ajtón. És ami a legjobb, hogy mindezt távolról is megtehetjük, ami nem csak kényelmes, de meglehetősen praktikus is.

Még hosszan sorolhatnánk, hogy egy okosotthonnal hogyan spórolhatunk energiát. Nincs például többé égve felejtett villany, hiszen bármikor lekapcsolhatjuk akár a munkahelyünkről is, ha nem kapcsol ki magától, amikor nem érzékel mozgást. Nyáron pedig a hűtéssel takarékoskodhatunk, ha egy fényérzékelő leengedi a redőnyt, és így nem kell a légkondicionálónak annyit dolgoznia.

A konklúzió tehát az, hogy az intelligens otthon ma már szinte mindenki számára elérhető, hiszen egyedi igényekre szabható és kívánság szerint bővíthető, ezért mindenképpen érdemes belevágni a kialakításába.

A bejegyzés trackback címe:

https://vezerlemahazam.blog.hu/api/trackback/id/tr838285930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.