Amikor ház dolgozik
2015. július 23. írta: smarthome

Amikor ház dolgozik

Hogy, mit jelent ez? Ha valaki Sárospatakon jár és még sportolni is szeret, mindenképpen látogasson el a Squash Clubba és rögtön meg fogja érteni. Előre szólunk nem lesz ott senki, mert, ahogy a címben jeleztük, Sárospatakon bizony a személyzet helyett a ház dolgozik.

A Squash Centrum, egy olyan intelligens épület, amely teljes mértékben képes szabályozni önmagát, a fűtést, a világítás és a biztonsági rendszert is. Ennek köszönhetően pedig úgy várja a sportlétesítmény a nagyközönséget, hogy ott nem kell személyzetet biztosítani. Persze lehet, de nem kötelező.

Zárójelben jegyezzük meg, hogy ez látogatói oldalról is vonzóvá teszi a dolgot, hiszen az ember felszabadultabban viselkedik a barátai körében, mint amikor mások is vannak ott. Arról nem is beszélve, hogy ha valakinek hajnal háromkor támad kedve egy kis testmozgásra, akkor is nyugodtan megteheti.

shutterstock_229954807.jpg

A közeli szállodában kérhető a belépéshez szükséges mágneskártya, amit aztán az épület felismer, és így magától beengedi a játékosokat. Persze a szálloda portájáról biztonsági okokból távolról is felügyelik az épületet, vagyis visszaélni nem lehet a dologgal.

A költséghatékonyság azonban nem csak abban érhető tetten, hogy az épület üzemeltetéséhez nincsen szükség alkalmazottakra, de abban is, hogy az okosház – találóan fogalmazva – maximálisan minimalizálja a rezsiköltségeket.

A világítás és az épületgépészet csak akkor kapcsol be, amikor a játékos az épülethez érkezik, és ki is kapcsol, amint távozik onnan, pontosabban energiatakarékos  üzemmódra  vált. A távozás után aktiválódik a biztonsági rendszer, így még őr alkalmazására sincsen szükség, ráadásul a kameráknak köszönhetően távolról egy táblagép vagy egy okostelefon használatával végig nyomon követhető, hogy mi történik az épületben, illetőleg annak környékén.

A hőmérséklet is előre beprogramozható, de akár távolról is megadható, hogy mikor, hány fok legyen. Befektetői szempontból ez egy rendkívül költséghatékony rendszer. A dolog persze nem hely függő, hiszen az Ön otthona is bármikor ilyen lehet.

A bejegyzés trackback címe:

https://vezerlemahazam.blog.hu/api/trackback/id/tr257648804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.