Egy okosotthonban az összes helyiség többet tud
2017. március 02. írta: smarthome

Egy okosotthonban az összes helyiség többet tud

Egy okosotthonban minden helyiség intelligens a fürdőszobától egészen a garázsig, sőt, még a kert is. És hogy mivel és hogyan is kényeztetnek téged az egyes szobák? Nos, azt most eláruljuk neked.

Nappali, a lakás központja

Kétség sem férhet hozzá, hogy a lakás központi helyisége a nappali. Itt tölti a legtöbb időt a család: esténként itt gyűlnek össze a családtagok, és a vendégeket is ebben a szobában fogadjuk. Vagyis minél kényelmesebb ez a helyiség, annál jobban érezzük benne magunkat. Ehhez pedig egyetlen vezérlő, és természetesen az okostelefonod is elegendő egy intelligens lakásban.

58852878_l.jpg

Képzeld el, hogy fel sem kell állnod a fotelből, és mégis vezérelheted a helyiségben a világítást, az árnyékolástechnikát, a klímát, a fűtést, a zenét és a tévét. Egyszóval szinte mindent. Egy-egy ilyen funkció automatizálásához már néhány okos szett is elegendő, mint amilyen például a „Fények játéka”, vagy a „Fűtésszabályzás egyszerűen”. Így kis befektetéssel „belekóstolhatunk” az épületautomatizálás előnyeibe, de persze egy komplex okos otthon rendszer sokkal több néhány intelligens funkciónál. 

Egy átlagos nappaliban ezzel szemben minden manuálisan működik: kézzel kell a redőnyt le- és felhúznod, a radiátorhoz kell menned, ha feljebb akarod venni a fűtést, arról a rengeteg távirányítóról nem is beszélve, amik rendre eltűnnek a kanapé ülése alatt. Ezek után nem is kérdés, hogy egy intelligens otthonban mivel is tud többet a nappali: egyszerűen valamennyi funkcióban.

Egy okosotthonban a konyha is „megfőz”

A konyhai okos eszközök egyre népszerűbbek a felhasználók körében. A gyártók is tisztában vannak ezzel, hiszen egymás után jönnek ki a különféle intelligens konyhai kütyükkel, legyenek azok sütők, hűtők, vagy az okos kávéfőző, ami elkészíti a reggeli feketét, mire felébredünk.

Ezek mellett természetesen a konyhában sem kell lemondanod a redőnyök, a fűtés és a világítás irányításáról, amit az okostelefonodon, vagy egy vezérlő segítségével tehetsz meg. Egy további praktikus előny, hogy akár távolról is elindíthatod az okos mosogatógépet a hozzá tartozó alkalmazás segítségével, de a többi berendezés is vezérelhető távolról.

Okos hálószoba, hogy semmi ne zavarja az alvást

Bár a hálószobában nem töltünk túl sok időt – sajnos, sokkal kevesebbet, mint amennyi alvásra szükségünk lenne – fontos, hogy ez az idő minőségi legyen. Ebben pedig ma már számtalan kütyü lehet a segítségünkre, olyanok, mint az intelligens matrac, vagy egy viselhető eszköz, ami megfigyeli az alvást, és arra is képes, hogy a megfelelő időben ébresszen fel minket.

Emellett a hálószobában is lehetőséged van a fűtés, a világítás, valamint a redőny vezérlésére, amik gyakorlatilag alapnak számítanak egy okosotthonban. Ha például túl meleged van, akkor az ágyból is lejjebb veheted a fűtést. Reggelre pedig akár azt is beállíthatod, hogy a rendszer a redőnyt egy megadott időpontban magától felhúzza, vagy éppen a kinti fényerőhöz igazíthatod a vezérlését.

Van azonban még egy előny, amit csak egy okos hálószobában élvezhetsz: képzeld el, hogy már épp elaludnál, amikor eszedbe jut, hogy vajon lekapcsoltad-e a villanyt a nappaliban. Felkelni, persze, nincs kedved, de elaludni sem tudsz addig, amíg meg nem győződsz róla, ég-e az a fránya lámpa. Nos, ehhez csak az okostelefonodra van szükség, amin akár azt is ellenőrizheted, hogy az okos zárat bekapcsoltad-e.

A fürdőszoba, ami soha nem ázik el

A fürdőszobába számos olyan kiegészítőt találhatsz, mint az intelligens zuhanyfej, ami segít vizet spórolni, de távolról vezérelhető, okos mosógépek is léteznek, hogy akár munkából hazafelé is elindíthasd a mosást.

Ha pedig az olyan katasztrófákat szeretnéd elkerülni, mint, hogy elöntse a víz a fürdőszobát, akkor vezeték nélküli vízkiömlés érzékelőt, vagy folyadékszint kapcsoló relét is beszerelhetsz ebbe a helyiségbe. Ezek azonnal jelzik, ha túlfolyik a kád, vagy a mosógéppel történik valami.

Udvar, garázs, külső helyiségek

Egy okosotthonban a ház környéke is intelligens: kamera-rendszerrel tarthatod szemmel a környéket, nyithatod és zárhatod a garázskaput, és ehhez elég az okostelefonod. Az öntözőrendszert is előre beprogramozhatod, így mindig ugyanabban az időpontban kapcsol be. Hacsak nem volt egy kiadós nyári zápor fél órája, mert akkor a rendszer késlelteti a locsolást – az iNELS erre is képes!

Egy okosotthonban nem találsz olyan helyiséget, ami ne tudna többet, mint a hagyományos szobák, ráadásul nem csak praktikusak, de kényelmesek is, és megkönnyítik a mindennapjaidat. Arról nem is beszélve, hogy a felügyeleti/biztonsági funkcióknak és az üzemeltetési költségek optimalizálásának köszönhetően néhány éven belül megtérül a befektetésed.

A bejegyzés trackback címe:

https://vezerlemahazam.blog.hu/api/trackback/id/tr8212307545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása