A legismertebb okosotthon-vezérlő alkalmazások
2016. szeptember 13. írta: smarthome

A legismertebb okosotthon-vezérlő alkalmazások

Az iNELS vezérlőrendszer, amelyet cégünk kínál az okosotthonok számára, a lakás minden egyes rendszerét irányíthatóvá teszi. Legyen az a fűtés, az árnyékolás, de a multimédiás eszközök – zene, televízió – is vezérelhetőek az iNELS segítségével.

Az iNELS további előnye, hogy mi rendszerben gondolkodunk, ami azt jelenti, hogy a ház valamennyi berendezése egyetlen központból irányítható. Ehhez az iNELS Home Control (iHC) alkalmazást kínáljuk (iHC – MA, androidra - és iHC – MI, iOS-re - fejlesztve) az iNELS épületautomatizálási rendszert választók számára.

De mi történik, ha veszünk például egy okoshűtőt, de maga az otthonunk még nem intelligens teljes egészében? Szerencsére akkor sincs ok az aggodalomra, hiszen a nagyobb okoseszköz-gyártók, mint a Samsung, illetve technológiai cégek – Google, Apple – is kijöttek a saját alkalmazásaikkal, amiket most röviden bemutatunk.

48606961_m.jpg

A Samsung SmartThings

A Samsung okosotthon-rendszerének az alkalmazáson kívül egy központi egység, úgynevezett hub is a része, amit bárki beszerezhet akár az interneten keresztül is.

Maga az alkalmazás mind a három nagy operációs rendszerre létezik, vagyis az iOS és az Android mellett a Windows-os telefonokra is, ami nem mindegyik applikációról mondható el.

Az Androidos alkalmazás viszonylag intuitív. Automatikusan feltérképezi például a szobát, ahová belépünk, és megkeresi azokat az okoseszközöket, amikhez csatlakozni tudunk, így nekünk már csak ki kell választani közülük azt, amelyiket irányítani szeretnénk az alkalmazás segítségével.

De arra is lehetőség van, hogy csoportokba szervezzük a készülékeket helyiségek szerint – nappali, konyha –, majd beállítsunk bizonyos feladatokat, amik egy adott napszakhoz, vagy a jelenlétünkhöz köthetőek. A részletes útmutatóban minden tudnivaló megtalálható az alkalmazásról, és ötleteket is kapunk azzal kapcsolatosan, hogy mire használhatjuk még.

A Samsung SmartThings rendszerének nagy hátránya, hogy nem kompatibilis az összes okoseszközzel, és az ára is elég borsos – az alapcsomag közel 80.000 Ft, míg az iNELS ennek a feléből is kihozható, miközben nem tud kevesebbet.

A Google és az okosotthonok

A Google az Internet of Things piacára történő bejutásnak is a legegyszerűbb módját választotta, mégpedig azt, hogy felvásárolta a Nestet, azt a céget, amit a legtöbben a tanulni képes termosztátokról, a biztonsági kamerákról és a füstérzékelőkről ismertek már korábban is.

A Nest uán a Revlov megvétele következett, ami tulajdonképpen egy felhőalapú hub, amit azután meg is szüntettek, és a következmények sem maradtak el, mert végül a Nest kártérítés fizetésére kényszerült a csalódott ügyfelek számára.

A Google eddigi ténykedése az okosotthonok terén tehát nem felhőtlen, és bár a Nest készülékeit a legjobbak között tartják számon, egy, a cég eszközeivel felszerelt lakás nem éppen olcsó mulatság. A példa kedvéért: csupán egy termosztát majd’ 70.000 forintba kerül, a többi eszközről – kamera, füstérzékelő – pedig már ne is beszéljünk.

A Nest applikációjával valamennyi Nest eszköz vezérelhető, de ha más okoseszközt is telepítünk a házba, már bonyolultabb a helyzet. Akkor be kell szereznünk a Google Home nevű, hangvezérlésű kütyüt, amivel zenét lehet lejátszani, és a napi teendőket is menedzselhetjük a segítségével.

Az Apple HomeKit

Az Apple okosotthonvezérlő-applikációja, a HomeKit, meglehetősen népszerű az okoseszközöket gyártó cégek körében. Annyira, hogy egymás után dobják a piacra azokat az intelligens berendezéseket, amik a HomeKitet használják.

A Philips például a Hue okosizzóit fejlesztette tovább annak érdekében, hogy a HomeKittel kompatibilisek legyenek, de többek között az August okoszárak is együttműködnek az Apple okosotthon alkalmazásával.

Mielőtt azonban valaki emellett az applikáció mellett döntene, mindenképpen nézzen utána annak, hogy mely okoseszközök támogatják, mert egyelőre azért nincs belőlük túl sok.

Vagyis, egy okosotthon irányítására mindenképpen olyan rendszert (vezérlőegység és applikáció) érdemes választani, ami a legtöbb gyártó legtöbb eszközét támogatja, ami kíméli a pénztárcát, és amihez szakértő támogatás is jár, az iNELS pedig pontosan ilyen.

A bejegyzés trackback címe:

https://vezerlemahazam.blog.hu/api/trackback/id/tr2311681555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása