Felejtse el az ébresztőórát, és vegyen okoseszközöket a hálószobába is!
2016. július 28. írta: smarthome

Felejtse el az ébresztőórát, és vegyen okoseszközöket a hálószobába is!

A konyha és a fürdőszoba után nézzünk szét egy kicsit a hálószobában is! Hiszen ma már ebben a helyiségben is számtalan okoseszköz könnyíti meg az elalvást és az ébredést, olyanok, amik ellentétben a fix időpontra beállított ébresztőórákkal, az alvási ciklusunkat figyelembe véve keltenek minket reggel.

11231047_m.jpg

Ébredjen teára!

Napjainkban könnyedén megtehetjük, hogy a kávéfőzőt arra programozzuk, hogy mire felébredünk, a gőzölgő fekete készen várjon minket. De mi a helyzet azokkal, akik inkább egy csésze teát szürcsölnének el közvetlenül felkelés után? Nos, rájuk is gondoltak a fejlesztők, és elkészítették számukra a Swan STM100 Teasmade-et.

Ez az eszköz tulajdonképpen egy LCD kijelzővel ellátott ébresztőóra, valamint egy vízforraló keresztezése – röviddel azelőtt, hogy ideje lenne felkelnünk, felforralja a 600 milliliternyi vizet, és amint ez kész, azonnal bekapcsol az ébresztés. 

A kerámiából készült teáskanna az eszköz belsejében található, amit lefekvés előtt fel kell töltenünk vízzel, majd bele kell helyeznünk a teafiltereket, a Swan STM100 Teasmade pedig elvégzi magától a többit. A készülékben ráadásul még olvasólámpa is található, az LCD kijelző pedig magától lekapcsol, hogy semmi se zavarjon minket a nyugodt álomban.

Felejtse el a drasztikus ébredést!

Nincs is annál rosszabb, mint amikor az ébresztőóra éles hangja belehasít reggel a levegőbe. Mennyivel jobb lenne, ha a lehető legkíméletesebb lenne az ébresztés, és nem sokkolna minket a tény, hogy ki kell bújnunk a meleg takaró alól, és munkába kell mennünk.

A Withings Aura alvásmonitorozó készüléke több szempontból is hasznos és okos kis eszköz. Először is, valami fülsértő zaj helyett fénnyel – pontosabban a napkelte szimulálásával –, és előre beállított halk, kellemes zenével kelt minket, így maga az ébredés egy lassabb folyamat, aminek a végén sokkal kipihentebben kezdhetjük a napunkat.

A készülék az elalvásban is segít nekünk a megfelelő színű fényekkel, sőt, akár egy szenzort is helyezhetünk a matrac alá, ami nyomon követi, hogy milyen mélyen és mennyi ideig alszunk, és az alvási ciklusunkhoz igazítja az ébresztést, vagyis akkor kelt fel minket, amikor az a legoptimálisabb.

Ezek a funkciók elsőre talán haszontalannak tűnnek, de biztos mindenki tapasztalta már, hogy vannak napok, amikor felkelés után sem érzi magát kipihentnek, máskor pedig teljesen feltöltődve ébred, és ez az egész napjára rányomja a bélyegét. Az alvási ciklus figyelésének köszönhetően a megfelelő időben történő ébresztéssel energikusabbak és produktívabbak lehetünk, ezért egy ilyen kütyü praktikus lehet minden háztartásban.

Alvásszenzor a jobb ébredésért

A fenti eszközhöz hasonló a SleepSense matrac alá helyezhető szenzor is, ami a Samsung SmartThings család része – ezek olyan okoseszközök, amik képesek kommunikálni egymással.

A SleepSense egy lapos korong, ami meglehetősen részletes információkkal szolgál arról, mi történik az éjszaka folyamán. Megtudhatjuk, hogy mennyi ideig aludtunk, és hogy mennyi volt ebből a REM alvás, valamint azt is, milyen gyakran ébredtünk fel, vagy mennyire gyorsan merültünk álomba.

A SleepSense ezenkívül a Samsung SmartThings applikációhoz is csatlakozik, amivel más eszközöket is irányíthatunk, mint például egy okostermosztátot, vagy éppen egy okosizzót, hogy a legjobb alvási körülményeket teremthessük meg magunknak.

A jó alvás egyik kulcsa az optimális hőmérséklet

A hálószoba hőmérséklete nagyban meghatározza az alvás minőségét. Ha túl hideg, vagy éppen ellenkezőleg, túl meleg van a helyiségben, akkor biztosan nem alszunk majd jól, de éjnek évadján kinek van kedve elmenni a termosztátig, és manuálisan beállítani azt?

A Honeywell Lyric Round Wi-Fi-s termosztátját szerencsére az ágyból is irányíthatjuk az okostelefonunkkal, anélkül, hogy fel kellene kelnünk, így a hálóban mindig olyan hőfok lesz, ami segíti, és nem gátolja a jó alvást.

A hálóban használhatunk még okos szén-monoxid mérőt vagy füstérzékelőt is, de a különböző alvásmonitorozó szenzorokból, valamint az ébresztőórákból is igen nagy a választék a piacon, így mindenki kiválaszthatja közülük azt, ami árban és funkcióban a leginkább megfelelő a számára.

A bejegyzés trackback címe:

https://vezerlemahazam.blog.hu/api/trackback/id/tr758913600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ROTFL Manó 2016.07.29. 17:09:19

Kedves Smarthome!

Nem akarlak kiábrándítani, de szeretném elmondani, hogy Németországban minimum 15 éve lehetett kapni olyan ébresztőórát, ami figyelte az REM fázisokat és nem mély, hanem éber alvás állapotban ébresztett. (Én legalább is akkor láttam, de lehet, hogy már korábban kapható volt.) Azt még egy vékony drót kötötte össze egy csuklópánttal, ami talán a pulzust mérte. Manapság az okosórák látják el ezt a feladatot, szóval van fejlődés, mert drót nélküli lett a cucc. De maga az alapötlet nem újdonság.
süti beállítások módosítása