Fókuszban az okoskonyha: okoshűtővel a pazarlás ellen
2016. február 12. írta: smarthome

Fókuszban az okoskonyha: okoshűtővel a pazarlás ellen

Számos felmérés készül és készült arról, hogy egy-egy háztartás mennyi élelmiszert vásárol meg fölöslegesen, illetve, hogy mennyit dob ki a szemétbe. Az arány, sajnos, megdöbbentően magas – saját bevallásuk szerint a családok közel 50%-a dob ki rendszeresen ételt, leginkább azért, mert megromlik, vagy mert lejár a szavatossága.

Gondolta volna, hogy egy okoshűtővel mindezt megelőzheti? Nem? Pedig ha elég intelligens a hűtőszekrénye, akkor az még idejében figyelmezteti rá, ha közeledik egy termék lejárati ideje, de abban is segít Önnek, hogy ne vásároljon meg fölöslegesen egy-egy árucikket.

Vagyis tulajdonképpen segít spórolni!

44883348_m.jpg

Okos háztartási eszközök a CES-en

Január elején minden, a technika iránt érdeklődő szem Las Vegas-ra figyel, ugyanis itt rendezik meg évről évre az egyik legnagyobb elektronikai kiállítást, a CES-t.

Az utóbbi időben az informatikai és számítástechnikai eszközök mellett a nagyobb gyártók okos háztartási készülékekkel is megjelennek a kiállításon – mosógépekkel, hűtőszekrényekkel, takarítórobotokkal, sőt, az idén még egy házi „vegytisztítót” is bemutattak a nagyközönségnek.

A konyhai gépek közül kétségkívül az intelligens hűtőszekrények tartanak számot a legnagyobb érdeklődésre, amik a hagyományos funkciók mellett olyan extrákat is tudnak, amik elsőre talán fölöslegesnek tűnhetnek, azonban jelentősen megkönnyítik a mindennapi életet, és még energiát is megtakarítanak nekünk.

A Samsung új okoshűtője kívül-belül lenyűgöző

A Samsung legújabb intelligens hűtője, amit Family Hub névre keresztelt a gyártó, már ránézésre igen impozáns. Az ajtón egy 21,5 colos HD kijelző kapott helyet, ami nem csak azt mutatja meg nekünk, hogy mi található a hűtő belsejében, de akár a családi nyaralásról készült fotókat is nézegethetjük rajta.

De ne szaladjunk ennyire előre, és maradjunk azoknál a funkcióknál, amik valóban hasznosak lehetnek a háztartás vezetésénél. Ezek közül talán a legfontosabb, hogy a hűtőszekrénybe épített kamerákon keresztül az ajtó kinyitása nélkül megnézhetjük, hogy mit is rejt a frizsider belseje.

Ha arra gondolunk, hogy mennyit állunk a nyitott hűtőajtó előtt, miközben próbáljuk felmérni, hogy mire van szükség, hogy mit kell vásárolni, akkor ez a funkció joggal nevezhető hasznosnak, hiszen minden ajtónyitással energiát pazarlunk, de meg is fordíthatjuk a dolgot: ha nem nyitjuk ki az ajtót, akkor energiát takarítunk meg.

Egy másik szuper funkció, hogy az intelligens hűtőszekrény figyelmeztetést küld nekünk az okostelefonunkra, ha egy termék szavatossági ideje lejárni készül, így még időben elfogyaszthatjuk azt. Amikor pedig a szupermarketben intézzük a nagy bevásárlást, elég csak a hűtő belsejéről készült felvételre rápillantanunk, és máris látjuk, hogy mit kell vennünk, és miből van otthon elegendő mennyiség.

A Samsung Family Hub a fentieken kívül még számos praktikus tulajdonsággal bír, a szórakoztatástól egészen addig, hogy online rendeléseket is leadhatunk rajta, bár a lényeg mégiscsak az általa elérhető spórolás lenne.

Az LG Signature: kipp-kopp, ki kopog?

Az okoshűtők piacán az LG sem akar lemaradni, bár a cég kissé más oldalról közelít meg bizonyos problémákat.

Abban nyilván egyetérthetünk, hogy a hűtő tartalmának az ajtó kinyitása nélkül történő ellenőrzése egy hasznos funkció, méghozzá két ok miatt is. Egyrészt így tovább megőrizhetjük a benne tárolt élelmiszerek frissességét, másrészt pedig a megspórolt energia sem elhanyagolható.

Nos, a letisztult külsejű LG Signature esetén ehhez csak annyit kell tennünk, hogy bekopogunk az ajtaján, és a Knock-on-Door funkciónak köszönhetően a világítás felkapcsolóik, mi pedig máris ellenőrizhetjük, hogy mit rejt a hűtőszekrény belseje.

Egy másik érdekesség a termékkel kapcsolatban az automatikus ajtónyitási funkció, amihez egy bizonyos pontot kell megérintenünk a lábunkkal a frizsider előtt, és szezám máris tárul. (A gyártó szerint a lakásban tartott háziállatokra nem reagál az érzékelő.)

Hogy ezek az innovatív, és elegáns külsejű eszközök hozzánk mikor jutnak el, és mennyiért, azt egyelőre még nem lehet tudni, de addig is számos más okos megoldás közül válogathat az, aki szeretné intelligensebbé tenni az otthonát.

A bejegyzés trackback címe:

https://vezerlemahazam.blog.hu/api/trackback/id/tr98384870

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.13. 11:58:13

Így van, önmagában a 21 collos monitor árát sem hozza be soha a megtakarított energia, és akkor még nem szóltunk arról, hogy a monitor is fogyaszt áramot.

Továbbá mit tesz az "okoshűtő" olyankor, amikor egy nagyobb dolog eltakar egy kisebbet? Talán egy manipulátorkarral a kamera elé emeli a kisebbet?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.13. 11:59:52

"a hűtő tartalmának az ajtó kinyitása nélkül történő ellenőrzése egy hasznos funkció, méghozzá két ok miatt is. Egyrészt így tovább megőrizhetjük a benne tárolt élelmiszerek frissességét"

Úgy mégis kb. hány másodperccel?

n3spr3ss0 2016.02.13. 13:50:23

Ahogy látom,lázadnak a Saratov hűtősök.

eßemfaßom meg áll 2016.02.13. 14:05:21

"olyan extrákat is tudnak, amik elsőre talán fölöslegesnek tűnhetnek"

másodikra, harmadikra is...

"de akár a családi nyaralásról készült fotókat is nézegethetjük rajta."

Zsuzsi drága gyere ki a konyhába nézd meg a hűtőn, hol nyaraltunk. Igen, nekünk ilyen klafa hűtőnk van beeeeee :)

"ha nem nyitjuk ki az ajtót, akkor energiát takarítunk meg"

aminél kicsit többet elhasznál a tucatnyi kamera meg a lapostv az ajtón amíg nézegetjük

"az intelligens hűtőszekrény figyelmeztetést küld nekünk az okostelefonunkra, ha egy termék szavatossági ideje lejárni készül"

és minden bepakolásnál elbaszunk egy órát amig minden szirszaron kikeressük és bepötyörésszük a szavatosságot majd amikor elfogyott töröljük az adatot.

nekem úgy segít az okoshűtő a pazarlás csökkentésében, hogy nem veszem meg tök fölöslegesen.

@n3spr3ss0: Van ahol a hűtű tulaja az okos és van ahol a hűtő

BaliBa 2016.02.13. 15:00:02

A mi hűtőnk RFID olvasóval van ellátva, ami leolvassa a betett élelmiszer csomagolásáról a szükséges adatokat és időről-időre aktualizálja a bevásárlólistát, amit okostelefonról bármikor elérek (ugyan minek még egy képernyő!). A minőségmegőrzési határidő előtt üzenetet küld, és ha úgy ítélem meg, hogy azt nem tudjuk időben elfogyasztani, felajánljuk jótékonysági célra egy ennek szétosztására vállakozó civil szervezetnek.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.13. 15:45:35

@BaliBa:

Amihez ugye az szükséges, hogy a berakott cuccon legyen RFID chip. Már látom lelki szemeim előtt, ahogy a hentes vagy a zöldséges a csomagolásra ragasztja az RFID chipet, amelybe a mérleg automatikusan beírta az adatokat.

Juci néni tyúkjai más okostyúkok, eleve RFID-chippel tojják a tojást.

Vili Doli 2016.02.13. 15:47:59

Okoshűtő, készletnyilvántartás stb. ott hasznos, ahol nagy mennyiségű élelmiszer van. Pl. egy hűtőkamrában, nagyüzemi hűtőben.

Olyan nem létezik, hogy ne tudnám arról a 2-3 fazék kajáról az otthoni hűtőben, hogy mi és mennyi van benne.

Ami meg hamar megromolhat, azt a polc szélére, szem elé teszem.
Nem kell ezt túlbonyolítani.

eßemfaßom meg áll 2016.02.13. 17:54:11

@BaliBa: megnéztem a hűtőben, nincs chip se a tejesdobozon se a paradicsomon.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2016.02.13. 18:15:05

@eßemfaßom meg áll:

Majd jön a GM-paradicsom, amely eleve RFID-chippel nő.

Tetves Dög 2016.02.13. 19:24:52

@n3spr3ss0:
Nem. Azok "lázadnak", akik egyrészt értelmesen szeretik használni a technikát, másrészt rühellik, ha átlátszó és ostoba markecinghazugságokkal akarják rájuk erőltetni nemlétező problémák túlbonyolított álmegoldásait.

VoluntartistA 2016.02.13. 19:55:27

Ennél sokkal több értelme lenne, ha pár helyen mért hőmérsékletet és páratartalmat kijelzőre lehetne kérni (akár telefonra is) és lenne pár ajánlás hozzá, hogy hová mit érdemes tenni. (mást igényel a zöldség és a parizer, stb.)
Hogy mi mikor jár le, mi van benne, stb. azt most is felvihetné bárki egy Excel-munkalapra, feltéve, hogy a szabadidő/ész arány meghalad egy kritikus értéket.
süti beállítások módosítása